Kirk van Hossum: A bádogkirály leánya (Évszám nélkül, 1930-as évek)

- Mondja Tunx - tette fel a felügyelő a következő kérdést - mivel magyarázza a következőket? Egy ismeretlen fiatalember Browning indiai nábob nevében felhívja Lady Pixhamet. Elhitetei a Ladyvel, hogy Londonban van. Meghívatja magát a nevelőintézetbe. Beállít, bevallja, hogy a Browning érkezéséről szóló hírt ő maga koholta. Pénzt kér kölcsön a Ladytől, majd eltűnik az épületben. Negyedóra múlva az intézet kertjében meggyilkolva találják az igazi Browningot. Nos? Mi a véleménye erről Tunx? 
- Igenis - felelte az őrmester, minden meggyőződés nélkül.
- Nagyszerű! - kiáltotta Clave. - Én sem tudom. Csodálatos eset: mindnyájan egyetérthetünk abban, hogy egy szót sem értünk belőle. 



Manapság a BDSM-erotikus (sic!) regények repülnek le a könyvesboltok polcairól, a huszadik század elején azonban még más volt a helyzet. Akkoriban a lódenkabátos detektívek kalandjai fogytak hihetetlen sebességgel.
Az akkori értelmiség vegyes érzésekkel állt a jelenség előtt. Szerb Antal a világirodalom-történetében meglehetősen haragosan kel ki ellene, azt állítván, hogy a "detektívregény olvasása szellemi emberhez méltatlan dolog." Babits Mihály ellenben védelmébe vette a műfajt. Azt állította, hogy akik a detektívregényt kárhoztatják, többségében azok a nem is túl művelt és kifinomult ízlésű kritikusok, akiket könnyen meg lehet venni a biedermeier közhelyekkel, és az "unalom szentségét" hirdetik.
A sors furcsa fintora, hogy mégis Szerb Antalt sorolja a Wikipédia a bűnügyi szerzők közé a Pendragon legenda kapcsán.

Talán a magasabb körök megvetése vett rá számos írót arra, hogy ha foglalkoznak is ezzel a műfajjal, álnév mögé bújva tegyék be lábukat erre az irodalmi területre.
Így Aszlányi Károly is Kirk van Hossum alteregóját öltötte magára, és így írta meg a Bádogkirály leányát.

A történet elején egy King Uxtry nevű fiatalember módfelett udvariasan, ám pisztollyal kér kölcsön 10-10 fontot egy nyomozótól, egy lánynevelő intézet főnöknőjétől, valamint a dúsgazdag gyáriparos Alph Poplamtől, a bádogkirálytól.
A bonyodalom ott kezdődik, amikor a bádogkirály ügyvédje felismeri benne régi barátjának és ügyfelének egyetlen fiát, akinek az idősebb Uxtry végrendelete alapján át kell adnia a családi vagyont. King azonban valamiért menekül az ügyvéd és az örökség elől. A nyomozó, Clayton Clave is bekapcsolódik az ügybe, félreértések, hasonmások, gyilkosságok, férfinak öltözött nők és rivális bűnbandák bonyolítják a sztorit.
A végén persze minden kiderül, a közönség pedig megkapja a jól megérdemelt happy endjét.

Lehet, hogy a nem sokra becsült műfaj, talán a viszonylagos anonimitást biztosító álnév tehet róla, de Aszlányi itt bizony nem erőltette meg magát. A Kalandos vakáció című ifjúsági regényében felcsillanó humor csak nyomokban lelhető fel, a cselekmény elnagyolt, kapkod, bizonyos szálakat pedig egyszerűen elejt. (Mire kellettek a 10 fontok a megélhetésen kívül, és miért vállalt értük ekkora kockázatot? Már persze azon túl, hogy kellett valami, ami beindítja a sztorit.)

Kár érte, mert lehetett volna sokkal-sokkal több is. Azt azonban el tudom képzelni, hogy egy esős vasárnap délután a biedermeier nyáltengerbe fulladt pesti polgár ilyesmivel levegőzzék a harmincas évek fordulóján.

Értékelés:
2,5/5