Molnár Géza: Mint egy francia király (1975)

"Az aranylakodalom után a rendes férjek meglapulnak, a légynek se vétenek, mert hetven év púpjával a hátukon már megereszkedik az inuk, kihagy az emlékezetük, örülnek, ha jól kiáztathatják a fájós bütykeiket, nemhogy ilyen ordenáré szemtelenkedésre merészkedjenek feleségükkel szemben, aki egy életen át mosta rájuk a koszos gatyát, mert arra jó az asszony, akkor is amikor a házasélet hajdani kellemetességeiből a lottyadt vénemberek már semmit se tudnak nyújtani, s mi lenne ezekkel, ha a virgonc feleség nem szaladna a piacra, a közértbe, ha nem főzné meg a zabálnivalójukat, ó a tehetetlen, pudvás vénségek.. És akkor itt van ni, a „nyanya”… Na adna neki „nyanyát”, az Isten rogyassza rá az eget, adna ő neki, hogy tudomisten megemlegetné holta napjáig…"

„Szed egy marék kutyatejvirágot meg kakastejvirágot meg cickafarkot meg diófalevelet, megszárítja a sütőben, összetöri a mozsárban, két deci tejjel forralja, aztán mikor kihűl, megitatja a Burkussal.” - tanácsolja a kálomista Makainé a lakatosszakmából nyugdíjazott Jakab Jánosnak.

A Burkus dögrováson van. 20 éve őrizte „Mérgesszájú” Jakab János portáját. Hálából fejszével akarják agyonütni, mert öreg. A szomszéd vénasszony közbeavatkozásának hála azonban csoda történik: Megfiatalodik, és Aurél néven újjászületve átveszi az uralmat az utcában.

Pesterzsébet, hetvenes évek. Dübörög a gazdaság szocializmus. Mindenki marha jól él a kis magyar valóságban, kivéve azokat, akik kimaradnak belőle. Jakab ezek közé számíthatja magát.

Életével elégedetlen. Nem elégíti ki a békés, unokázgatós öregkor, és úgy érzi: Nagy ember lehetett volna belőle, ha Etuska néni nem fogja vissza. És persze ha be nem üt a krakk. Abban a mocskos kapitalizmusban a bank elvitte mindenüket, és vége szakadt a motorral furikázgatós vállalkozói életnek. A szocializmus bezzeg más, ott a munkásembert megbecsülik, de a nyugdíjasnak már késő. Vagy mégsem?

Jakab benyakal a kutyának szánt energiaitalból, és mit ad Isten, megfiatalodik. Vagy nem. Ő mindenesetre úgy érzi, visszakapta régi erejét. Kiváltja az iparengedélyt a hatóságoktól, és 70 év tapasztalatával felvértezve hozzálát, hogy úgy éljen, mint egy francia király. Csak a kutya, a nyanya, a szomszédok, meg úgy en bloc a többi ember ne hátráltatná.

A mindössze 160 oldalnyi regényke érdekes történet arról; mi történik, ha egy agresszív, törtető, buta, ám végtelenül önérzetes proli kap még egy esélyt az élettől. A pesterzsébeten tengődő lakatos karaktere a nagybetűs magyar Szarházi, aki szerint asszony, kutya verve jó, a szomszéd tehene pedig dögöljön meg. (Lehetőleg persze a szomszéddal együtt.)
Jakabnak értékei nincsenek, figurájának egyetlen mozgatórugója a pénz. Egy vénember testébe zárva sok bajt nem okozott, fiatalságát visszanyerve azonban hozzálát környezete azonnali elnyomásához. Egy pillanat alatt beépül a korrupt szocialista munkagépezetbe, manipulál, spekulál, aztán elbukik. Így megy ez.
Ez a bukás kódolva van a figurába. A választott szakmáján kívül igazán semmihez sem értő proli ideig-óráig feltörhet ugyan, de ha alapjaiban nem, csak külsőségeiben változik, hamar pofára eshet.
Ezt jól illusztrálja kutya Aurél párhuzamosan futó története is, aki a kutyák ijesztően szocialista világrendszerében hirtelen a falkahierarchia csúcsán találja magát. Ő is kudarcra van ítélve, de míg Jakab a dörzsölt pénzemberekkel, addig ő a pedigrés kutyákkal nem tud mit kezdeni.

Csapongó stílus jellemzi Molnár Géza 1975-ös regényét. Helyenként nem tudtam eldönteni, mi az, amit szándékosan használ, és mi az, ami csak úgy „belecsúszott” például a nyelvezetbe. Vannak megválaszolatlan kérdéseim (A kutyaként viselkedő kutyák, hogyan lesznek egyik lapról a másikra antropomorf, kialakult társadalmi renddel és eszmerendszerrel rendelkező figurák? Miért nem reagál senki érdemben Jakab megfiatalodására?)

Ennek ellenére a könyv kellemes meglepetést okozó egyszerolvasós.

Értékelés: 3,5/5