Berend Miklósné: Álomlovag (1939)

"A hangverseny végén kirobbant a meglepetés. A csattanó, amire a jó pestiek számítottak, meglepőbb és lélegzetrablóbb volt, mint ahogy legvadabb álmaikban elképzelték. A zenekarban feldübörgött a Rákóczi-induló. Mikor a jól ismert théma megszólalt és a bevezető trombiták harsogása után a fuvolák és klarinétok piano-hangzatain kivirult, mint egy csudálatos vérvörös virág, a terem közönségébe belehasított az édes, lobogó izgalom. A Rákóczi-induló zúgott, dübörgött. A terem egyszerre forrongani kezdett. A földszinttől a karzatig az egész Redout őrjöngött. A Rákóczi-induló már nem is volt kuruc muzsika többé. A forradalom indulója lett. Vad rohamra hívott.
- Ez lenne a bús-keserves Rákóczi-nóta – gondolta kábultan Percival – Ez a forradalom mindent elsöprő viharszele."

Sánta Ferenc: Húsz óra (1963)

 "Álltam a falnál, a hátam nekivetve, a puska meg, ez a kétcsövű, az meg ott egy karnyújtásnyira tőlem, a kredenc sarkánál. S most is csak azt mondom: aki még a maga fajtájával szemben ekképpen nem állt, hogy puska kint és puska bent, annak én sokat nemigen tudok mondani! Ne próbálja, s ne kívánja! Inkább haljék meg mindjárt! Mert ha meg is nyugoszik utána, ott, abban a pillanatban, rosszabb néki, mintha a pokolba vinnék. Mert gróf s báró nem jött! Nem jött! ... Hanem akinek a lábáról a ganyét alig mostuk le, a koszból épp hogy kivarakódzott, aki nemigen hányja-veti mit tesz, haragja van - lobban! Mert mindig hamarabb járt az indulatja, mint az esze tette volna, s a keze mindig hamarabb mozdult, mint hogy meggondolta vón, hogy kire emeli."

Tatay Sándor: Vulkán (1958)

"Ha barátja vagy a borospohárnak, járd egyszer végig a legtüzesebb borok hazáját. Nézd meg a meredek hegyoldalakba, valósággal a sziklába vájt teraszokat, az erdőtől, a kőtől, a kúszó vad növényektől elhódított és gazdaggá tett lejtőket.
Van-e más jószág, amiért az ember képes lett volna ilyen erőfeszítésre ott, ahol a völgyek termékeny öleiket kínálják? Nincs más, csak a bor. 
Fukar gazdagok életükben vissza nem térülő, féltve őrzött kincsüket ölik a sziklás hegyoldalakba, hogy a hegy gyomrába vájt pincék teljenek musttal, és hallgathassák az érő bor suhogását. Szegények otthagyják a termékeny völgyet, nyomorúságos viskókat építenek a meredek oldalakba, hátukon cipelik fel a télirevalót. Csákányaikat kemény földbe, rideg sziklák közé vágják, kapáikkal csengő kavicsokat emelgetnek a völgy puha földje helyett. Van-e éltető gyümölcse a földnek, melyért ezt megcselekednék? Nincs, csak a bor!"